2015. október 30., péntek

Egy kis extra a Titkolt búcsú, Cseresznye Gyuri emlékkoncerthez.

Forrás : http://titkolt.hu/





Ahogy azt már említettük egy-két hete, úgy alakult egy barátunk és zenésztársunk, Szabó László (Yoda) ötlete alapján, hogy mégis lesz a Cseresznye György „Gyurimester” emlék- és a Titkolt Ellenállás zenekar búcsúkoncertje előtt november 14-én a Club 202-ben egy, a rendezvényt felvezető koncert is.
Őszintén szólva nem akartunk senkit erre a rendezvényre magunk mellé, pedig sok zenekar jelezte, hogy szívesen fellépne velünk ezen a rendezvényen, de mivel ehhez a zenekarhoz nekünk is volt, van közünk, úgy gondoltuk Yodával, hogy miért is ne legyen!
Ez a zenekar egészen pontosan 2011-ben alakult, Cseresznye Gyuri volt az énekese és Kima Norbi a dobosa, innen van a Titkolt Ellenálláshoz való kötődés és egészen pontosan egy, azaz egyetlen koncert erejéig létezett!
Alapító tagjai voltak továbbá, Bíró Tamás (Csajszi) szólógitár, Czerocki József (Ceka) szólógitár és a már említett Szabó László (Yoda) basszusgitár.
A zenekar alapgondolata, Norbinak és Yodának egy hosszabb telefonbeszélgetéséből született meg, és azon ötletünkből felbuzdulva hívtuk életre, hogy mindnyájan nagyon szerettük azt a bandát, akinek a dalait játszottuk.
A csapatnak egyetlen nagysikerű koncertje volt, a 2012-ben első ízben megrendezésre kerülő Fesztivál Boreal-on, Verőce Kis- Maroson.
Most, ezen a koncerten módosult tagsággal, de annál nagyobb minőségben lép színpadra a csapat november 14-dikén a Club 202-ben.
Biztos vagyok benne, hogy senkit nem kell bemutatni a tagokat illetően, ahogy a mellékelt fotókból is kiderül, kik is fogják képviselni erre a koncertre a csapatot!
Tehát, így a végére csak annyit, hogy mindenki időben érkezzen, mert a Betrunken Onkelz pontban 21:00-kor fog a húrok közé csapni a régi nagy Böhse Onkelz slágerekkel, és persze hallható lesz néhány Kategorie C dal is!
További infókat nem árulunk el, a többit a helyszínen!
Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne megemlékezni Cseresznye György (Gyurimester) barátunkra és munkásságára és még egyszer utoljára szeretné megnézni szeretett zenekarát, a Titkolt Ellenállást utolsó koncertjén!
EMLÉKEZZÜNK ÉS BÚCSÚZZUNK EGYÜTT!



Ítélet a rendőri vezetők perében!



A tegnapi nappal újra bebizonyosodott, hogy az ország "vezetőinek" 1945 óta egyetlen egy dolog nem számít, a Magyar vér kiontása.
http://24.hu/belfold/2015/10/29/rendori-vezetok-pere-a-fidesz-szerint-felhaboritoan-enyhe-itelet-szuletett/
Nem kell elfogult bíróra gyanakodni, jelenleg hazánkban minden egy kézben fut össze, ha a nagy testvér akarja Gergényi és csapata börtönben végzi!
Ha akarja marad a megrovás, felmentés és enyhénél enyhébb büntetés.
Kíváncsian várjuk a másodfokú "ítéletet".



2015. október 27., kedd

Budapesten is kiálltak a Székely autonómiát támogató rendezvény mellett!

Nagyszerű kezdeményezéshez tett fontos, igen értékes momentumot hazafiak lelkes csoportja Budapesten.
A Székelyföld határait kijelölő őrtűz jelentőségét itthon még csak mérlegelik, de a Román hatóságok már megneszelték a veszélyét és mindent megtesznek, hogy akadályozzák.
Ennek egyik példája, hogy a vásárlás papírokkal történő igazolását sem fogadták el, amikor lefoglalták a gyergyószentmiklósi rendezvényre szállítandó fát:
http://faktor.hu/faktor-lefoglalta-a-rendorseg-az-ortuzre-szant-fat

A beszámolót és az egyik felszólaló beszédét tartalmazó cikket a Ruszin Kárpátalja blogról vettük át.

 http://ruszinkarpatalja.blogspot.hu/2015/10/szekelyfold-hatara-budapesten-is.html

Székelyföld határa Budapesten is ragyogott

Beke Orsolya magánszemély szervezésében, valamint Vitéz Bagaméri László Ádám konferálásával került sor október 24-én délután 17.00 órai kezdettel, a Székelyföld határait őrtüzekkel kivilágító akciókkal egyidőben egy hasonló célú szimpátia-megmozdulásra Budapesten, a Hősök terén is.

Hazafias mozgalmak, mint a Magyarnak Maradni Mozgalom, az Új Magyar Gárda, a Magyar Nemzeti Gárda, a Vér és Becsület valamint a Nemzeti Érzelmű Motorosok tagjai szép számmal jelentek meg a rendezvényen, ahol szónoklatok, hazafias versek közben a jelenlévők mécseseket, gyertyákat helyeztek el egy központi helyen, kivilágítva ezáltal Székelyföld legnyugatibb csücskét, Budapest, Hősök terét.

A szónokok közül Beke Orsolya a székelyföldi Székely Nemzeti Tanács üzenetét tolmácsolta, tulajdonképpen kiemelve Székelyföld függetlenségének eszméjét.

A Magyarnak Maradni Mozgalom részéről Papp Tibor szólalt fel, beszédében hangsúlyozta, hogy a Szent Korona Országa eljövetele közel van. Beszédében felszólította az erdélyi román etnikumú lakosságot, hogy jól gondolja meg, hogy viszonyul a székelyek és az erdélyi magyarokkal való együttélés problémájához, mert hamarosan eljön az idő, amikor ugyanazt fogja visszakapni, amit egykor nyújtott.


Saját beszédem:

"Jó napot kívánok

Csibi Barna a nevem, örvendek, hogy így együtt lehetünk. Én valójában kétféle okból is székely vagyok.
Az egyik, hogy Székelyföldön, Csíkszék fővárosában, Csíkszeredában születtem, tehát születésemből adódóan székely vagyok.
A másik, hogy magamat székelynek is vallom, etnikailag székelynek. Az én őseim Atilla és Csaba, az én őseim se nem mentek sehová, se nem jöttek sehonnan, hanem itt voltak mindig az idők kezdete óta. Az én őseim hétezer évvel ezelőtt azokkal az írásjelekkel rótták a tatárlaki korongot, amely jelekkel én ma a határidőnaplómat vezetem.
Orsolya beszédében nagyon fontos fogalmat hangsúlyozott, nagyon helyesen. Ő Székelyföld függetlenségéről beszélt. És valóban, értelmetlen autonómiázni.

Szép ez a mécses, meg a tűzgyújtás, meg minden.

Elmesélek egy sztorit, elnézést az idegen kifejezésért, egy történetet, teljesen friss, a napokban esett meg. Azért mesélem, hogy mindenkinek tiszta képe legyen, hogy mi zajlik Székelyföldön.
Van a sepsiszentgyörgyi női kosárcsapat, a Sepsi BC, kitűnő játékosok, jó eredményekkel, legutóbb éppen a regáti Türgóvistén volt egy találkozójuk az ottani csapattal. Ami ott történt az balkánabb a balkánnál. Tudniillik az ottani "szurkolók" a találkozó bemondója vezérletével küldték ki a magyarokat az országból, elhangzott az a nekünk, erdélyieknek, székelyeknek jól ismert rigmus, ami szerint nekünk takarodnunk kell az országból. Ezután kerítettek egy székely zászlót, amit a bemondó tépett szét a tömeg ujjongása közben.

Kell ennél több, hogy megértsék, mi van? Kérdem én, lehet ezután egy paplan alatt, egy házban lakni ilyen országgal?

Amúgy tennivaló, magyar testvéreim, nektek is akad bőven.

Jó, nem lehet azzal vádolni, hogy szeretem Romániát, de azért egy valamit elmondanék. Ahogy ők az érdekeiket érvényesítik, az nem semmi. Ahogy egyfelől a székelyek és erdélyi magyarok önrendelkezési törekvéseit kőkeményen sárba tiporják, másfelől szinte-szinte bekebelezik a gyenge ellenállást mutató Moldvát.
Most is, több, mint 100 román szenátor és képviselő pózolt "Besszarábia Románia" feliratú pólókban a román parlamentben. Mikor fognak a mi szenátoraink és képviselőink "Székelyföld nem Románia" pólókban pózolni a magyar Parlamentben?
Körbenézek a téren, látom a sok finom, szép márványfelületet, miért nem díszeleg mindenütt, hogy "Székelyföld nem Románia", "Felvidék nem Szlovákia"?

A Gazdasági, Politikai, Kulturális és Szociális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, 1. cikk 1. pont kimondja, hogy minden népnek joga van az önrendelkezéshez. Ez a jog áll az államok, az államalapítás alapján.

Egy kis verset is költöttem, még a vonatban, így a végére, így hangzik:

"Székelyföld megnyújtózik,
s mint egy régi, rossz, kinőtt ruhát,
LEDOBJA AZ OLÁH RABIGÁT!"

Köszönöm."

A rendezvény a Székely Himnusszal zárult, valamint lejátszodták az Ismerős Arcok Nélküled című dalát, amelyet nyugodtan nevezhetünk modernkori revizionista mozgalmunk himnuszának. A résztvevők hangos "Székelyföld nem Románia!" skandálással fejezték ki érzelmeiket.

2015. október 2., péntek

ISDM 2015.09.25-26

Az autentikus Ian Stuart emlékkoncerten jártunk. Rengeteg divízió, rengeteg zenekar, kitűnő szervezés.

A képriport nem kíván szavakat.